Kovács Evuska

                                                                     A kiscica vadászna

                                                              Kiscica kergeti a verebet,

                                                              veréb kergeti a szeleket,

                                                              a szelek meg fújják a cica

                                                              felé az egeret. De nem látja

                                                              a kicsi cicus, mert kergeti azt

                                                                            a verebet. 

                                                              Az egérke ennek örül, nem látja

                                                              őt a cirmos végül. Fog egy sajtot,

                                                              az örömtől, így majd elszédül.

                                                              Fut az egér a lyuk felé, így iramlik

                                                              hazafelé. Várja már őt a családja,

                                                              büszke rá az apja, anyja, és mátkája.

                                                             Eközben, a kerítésen túl, ugyan mi 

                                                             történik? A verebecske megmenekül.

                                                             Elrepül ő is haza. Nem éri őt el, a

                                                             cirmos haramia. A macska hoppon

                                                             is maradna. Éhen meg végképp.

                                                             De gazdája hazaér. Kap tejet és

                                                             tápot, így e napon a vadászatról

                                                                       csak álmodhatott. 

         Az interjút, amit M. Nyirő Máriával készítettem átjárta a csoda, empátia és a szeretet. Mindez megfűszerezve egy adag irodalommal. Nincs olyan karakter vagy szó, amivel át tudtam volna róla adni a gondolataimat az olvasóknak. Így ma megszületett ez az interjú.  

                                                                           M. Nyirő Mária

                                                                ( A fotó az írónő saját tulajdonában áll!)

              Kedves Mária! Hálás  vagyok, hogy ma téged mutathatlak be az olvasóimnak.

             Én is köszönöm szépen a lehetőséget!

             Tudtommal Stroke túlélő is vagy. Mire tanított meg, illetve mit adott úgymond lelki értelemben neked ez a betegség? Sikerült teljesen felépülnöd?   

              Ez így elég összetett kérdés, de próbálok röviden válaszolni. Igen, a 29. születésnapomon kaptam stroke-ot, majd évekkel később terhesen agyérgörcsöt. 1 évig gyógytornára jártam az egyensúlyommal, a beszédem is nehezen tért  vissza, de itt vagyok és teljes életet élek.

              Amikor ,,ilyesmi történik'' az emberrel, akkor igaz, hogy sok dolgot átértékel. Szerintem az értékrendem most már teljesen a helyére került. Nem volt vele nagy probléma korábban sem, de kevésbé érdekelnek a látszat-dolgok és sokkal értékesebb lett pl. a minőségi idő, amit a szeretteimmel tölthetek.

              A stroke után került előtérbe újra két nagy vágyam is: a saját gyermek és a saját könyv. Szerencsére immár mindkettő megadatott. Számomra a családom, a szeretteim a legfontosabbak, minden más csak ,,extra". Jóval közelebb kerültem Istenhez is, és odafigyelek rá, hogy a saját szintemen, amiben tudok, segítsek az embereknek.

              Olvastam, hogy hozzám hasonlóan nálad is gyermekkorban kezdődött a könyvek, írás- olvasás szeretete. Nálad hogyan jött pontosan az írás gyerekkorban? Mi hozta elő nálad az írnom kell érzést? 

               Igen, ez pontosan így volt nálam is. Gyakorlatilag egy időben jött minden. Amint tudtam olvasni, írni is szerettem volna. Eleinte 7-8 évesen olyasmikről írtam verset, hogy a nővérem hogyan mos hajat meg állatokról, középiskolában szerelemről, elmúlásról ... Ám a meséket a főiskolás éveim hozták vissza az életembe. A Kaposvári Egyetemen olyan nagy szerencsében volt részem, hogy Dr. Gombos Péter (a Magyar Olvasótársaság alelnöke) volt a gyermekirodalom tanárom. A szakdolgozatomat is nála írtam. Akkoriban úgy beszippantott ez a világ, hogy akkor már tudtam, hogy majd mindenképpen gyerekeknek szeretnék írni, de abban csak reménykedtem, hogy van hozzá elég tehetségem. 

                 Megjelent 2021-ben A varázsmag szövetsége címmel egy mesekönyved. Amivel nagyobb sikert értél el, mint néhány író több művével. Minek köszönhető szerinted ez a nagy siker? Röviden elmesélnéd azoknak, akik még nem olvasták volna, hogy miről is szól ez a mese?

                 Valóban ilyen nagy sikert értem el? (nevet) Örülök, ha így látod/hallod! 

                  Igazából, nem értek el bántó, negatív kritikák, viszont nagyon sok pozitív, lelkes és bátorító üzenetet kaptam, ami nagyon jólesett és ezért úgy érzem, szeretnék az úton maradni. Persze, nem csupán ezért, bevallom ez kitörni vágyó, belső késztetésem is. 

           A varázsmag szövetségéről röviden:

          Mit történik, ha egy kislány, aki elég messze áll attól, hogy bátornak tartsa magát, egyszer csak Varázsföldre kerül egy Frigó nevű varázsló otthonába, ahonnan kalandos útnak indul egy halmadár hátán ülve? Nos, nem túl sok, csak éppen meglátogatja a Horkolábokat, beszél egy kódfeltörő macskával, barátságfélét köt egy Hosszúnevű fiúval, furcsa éghajlati viszonyok között beszél Bárányfelhő-juhásszal, két világ közt ingázik, hogy megmentse Varázsföldét KROG-tól és még sok hasonló kis apróság.                                                                                                                                       

                                     8- 11 éves kezdő olvasóknak ajánlom a kötetet, amelynek titka, hogy 25 rövidke fejezetből áll. Izgalmas, humoros, hordoz mély gondolatokat is.A szereplők szerethetőek, lehet velük együtt izgulni. A fejezetek végén pedig kérdések segítenek felidézni, mi is történt az előzőekben. Gyerekek és szülők is, sőt még pedagógusok számára is élvezhető történet, melyhez a honlapomon ( www.mnyiromaria.com ) ingyenesen letölthető feladatlapokat is találhatnak az érdeklődők minden részhez.

                     Melyik a kedvenc idézeted a kötetedből?

         ,,Van amin változtathatunk, s van, amin nem, Ahová születünk, s ahogyan kinézünk, az például adott dolog, de amikké válunk, arról csakis mi döntünk, az mutatja meg, kik is vagyunk igazából. Amit és ahogyan cselekszünk, csak az a fontos!" - ezt sokan kiemelték már és szerintem is fontos az üzenete. 

                      Tudvalevő hogy a megjelent irodalmi műveddel beteg gyermekeket támogatsz. Mesélnél erről bővebben? 

                       Persze, szívesen. A stroke-om után sok éven át, számos nehézséggel küzdöttem meg, de a családom és Isten midig mellettem voltak. Már akkoriban megígértem Istennek, ha végre egyenesbe kerül az életem, akkor, ha módomban áll, segíteni fogok másoknak. Mikor kiderült, hogy a Manó Könyvek Kiadó alkalmasnak találta a könyvemet a megjelenésre, már csak arra vártam a jelet, hogy kinek ajánljam fel a bevételemet. Hamarosan megérkezett a várva várt  jel, vagyis amit én annak vettem, s így támogatói szerződést kötöttem a Csodalámpa Alapítvánnyal, akik életveszélyesen beteg gyermekek kívánságát teljesítik a jogdíjamból. Egy zöld bicikli már gazdára is talált. ( szeretetteli boldog mosoly) 

                       Hiszem, hogy adni, mindenkinek kellene a maga szintjén, nem kötelességből, hanem emberségből.

                       Van egy kislányod is, ő mit szól az anyukája írásához? 

                        Ő még csak nemrég lett 4 éves, a könyvem 8-11 éveseknek szól. Tudja, hogy azt a könyvet anya írta, bárhol felismeri, átlapoztuk, de hogy együtt elolvassuk, még picit odébb van.

                         Viszont 4 hónapos kora óta mesélünk neki minden este, most már akár többször is olvasunk egy nap. Szerencsére, őt már megfertőztem ezzel. (örömteli arc) Könyvtárba jár, imádja a könyveket nézegetni, lapozni, szagolni, és már maga is játszik a saját könyveivel. Amit sokszor meséltünk neki, a képek alapján fejből elmeséli. Fantasztikus ezt látni, hallani. Kis-nagy csoda Ő. És irtó jó a fantáziája. Én meg néha jegyzetelem amiket mond. (nevet) 

                     Számíthatunk arra, hogy folytatod az írói munkásságodat egy újabb mesével? 

                      Szeretném folytatni és teszem is. Írok. Remélem, hamarosan új kötetet tudok bemutatni Nektek és persze a gyerekeknek. (nagy mosoly)

                     Nagyon köszönöm a beszélgetést és jó egészséget, további sikereket!    

                      Én is köszönöm! Hasonló jókat kívánok! 

    Most Kozma Ani írónőt fogom kérdezni önmagáról, és az írói munkásságáról. Viszont arra megkért engem, hogy inkább a könyveiről beszéljünk, mint róla, úgy van vele, hogy akit az ő személye érdekel, az úgyis rá fog keresni az interneten. A  hangsúlyt inkább az írásaira tenné, mintsem önmagára. Azt érzem ebből, hogy Ani tényleg azon írók egyike, akik értéket akarnak képviselni, nem pedig önmagukat akarják naggyá tenni könyvkiadások által. 

         Kedves Ani! Köszönöm, hogy kaphatok pár percet tőled, hogy rajtam keresztül is megismerhessék az olvasók az írói munkásságodat. 

          Emlékeim szerint, eddig 5 könyved jelent meg. 3 meséskönyv, 1 mondókás füzet, és 1 regény. Melyikhez fűz a legszorosabb emlék? Persze tudom, hogy egy írónak minden irománya kedves, de te mégis, melyiket emelnéd ki a legszívesebben az 5 műved közül?

          Az első mesekönyvem a Marcipán a kutya kalandjai a legkedvesebb a számomra. A mesekönyvben, a mesék stílusa magával ragadók, gyönyörű, barátságos képekkel illusztrálva a gyerekek és a felnőttek számára is igazán szórakoztató, könnyed olvasmány. 

              Az olvasóid köréből milyen visszajelzések vannak?

              Sok telefonhívást, levelet, üzenetet és képet kapok, hogy tetszenek az olvasóknak a könyvek. Rengetegen gratulálnak, magáért az ötletért. Minden korosztálynak tetszenek a mesekönyvek. A gyerekek már kívülről mondják a meséket, szülőknek is vannak benne újdonságok, és a nagyszülők is szívesen olvassák. Szerintük az ember kedvet kap, mikor olvassa a tatai mesés útikönyvet, hogy ellátogasson Tatára és végig járja a gyönyörű helyeket, amiket Jakab is. Kedvelik a balatonfüredi mesés útikönyvet is, mert mesés formában tudnak megismerkedni a város nevezetességeivel. A rajzokat pedig nagyon szeretik kicsik és nagyok egyaránt.

               A regény történetét sokan zseniálisnak, lenyűgözőnek tartják. Az olvasók szerint olvasmányos a könyv, így pár nap alatt ki is szokták olvasni.Már az első oldalak után megfogja az olvasót a történet. A borító  pedig hab a tortán. Mindenkinek tetszik a meseszép borító. 

           Ugye, említettük korábban hogy van egy regényed is, ami a Kezdet és a vég címet kapta. Mi ihlette ezt a kötetedet? Van kedvenc szereplőd benne? Van kedvenc idézeted belőle? Kiknek ajánlanád főként?

            Elkezdtem írni magamnak. Véletlenül írtam egy könyvet, amit nem annak szántam. Volt egy kialakult helyzet az életemben és mindenképpen meg akartam oldani. Azért vágtam bele az ismeretlenbe, mert egy olyan váratlan esemény történt pont akkor,amikor nem számítottam rá, hogy elveszettnek érzem magam. A könyv írása során azt vettem észre, hogy mindenben segített, amiben kerestem a választ a miértekre. 

             Márta néninek  szerte az országban vannak barátai. Imád a társaság központja lenni. Szeret emberek között lenni, de egyedül is jól érzi magát. 

             Egyik kedvenc idézetem: ,, Tanuld meg, hogy mindenre szánj időt, ne siettess semmit, és ne hasonlítsd magad senkihez. "

              Azoknak ajánlanám, akik szeretik az érzelmes és megható történeteket. Olyan események állnak a középpontban, amelyek életünk legmeghatározóbb fordulatait hozzák az életünkbe. Akik kedvelik az izgalmas, fordulatokkal teli regényt. 

                      Mi az a gondolat, vagy mottó, ami végig segített téged a könyves sikeredig? Megosztanád velünk?

                      Van valami varázslatos egy történet első szavaiban. Sosem tudhatjuk, hová vezet minket. Minden percét élvezem, és alig várom, hogy a kezemben foghassam majd az elkészült művet, de odáig nagyon hosszú út vár egy szerzőre. Szerintem fontos a kitartás, elkötelezettség, ha valaki írásra adja a fejét. 

                         Legyen ez az olvasóinknak a zárszó. Neked pedig nagyon köszönöm ezt az interjút. További termékeny és minőségi alkotást kívánok! 

   Most egy olyan kötetet ajánlanék nektek, ami kicsit tőlem is van. Illetve rólam is szól és másik 37 szerzőről. Volt már ennek a könyvnek sikeres bemutatója, mégis úgy érzem, még szólnom kell róla. Pontosabban a témáról, amiről a kiadvány íródott. Ez a témakör pedig nem más, mint a bántalmazás. 

   Nagyon kevés ember mondhatja el magáról azt, hogy őt sosem bántották. Úgyszintén kevesen jelenthetik ki, miszerint őt ugyan bántották, de, immáron mert róla beszélni, továbbá, fel is dolgozta lelkileg. Hiszen az ember gyereke talán jobban retteg néha attól, hogy kiderül mit műveltek vele, minthogy amit át kellett élnie egy atrocitás során.

  Kérdezhetnénk, hogy ugyan miért? Egyszerű a válasz. A bántalmazók többnyire még köztünk vannak, és a bántalmazott félhet attól, hogy fenyegetést kap a bántalmazótól. Vagy attól is retteghet a sérült fél, miszerint ha beszél róla, újra kell élnie mindent, amit igyekszik már magában mélyen eltemetni. De megeshet az is, egyszerűen csak szeretné bizonyos okok miatt a múltat nem bolygatni.

   Viszont aki tud vagy szeretne róla beszélni, jó, ha a nyilvánosság előtt teszi azt. Akár saját nevét vállalva, netán álnéven. Beszélni kell a bántalmazásokról. Gyógyítva ezzel magunkat, másokat, akik némák, ha erről van szó. Beszéljünk, írjunk erről azért is, hogy prevencióként szolgáljon esetünk a világban. 

    Az én történetem ugyancsak szerepel benne, természetesen kreált névvel. Amit most nem szeretnék közölni a nagyvilággal. Néhányan már tudják, de egyenlőre még nem vállalom fel a velem történteket saját névvel én sem. Ettől függetlenül küzdeni fogok azért, hogy senkinek se kelljen átélni azt, amit nekem kellett. Ha pedig valakivel megtörtént már, azt pedig segíteni fogom abban, hogy tudja rendesen feldolgozni a saját traumáját. 

    Vedd a kezedbe a könyvet, ha: 

• ért már valaha bármiféle bántalmazás
• bántalmazás megelőzésének céljából olvasnád (hiszen szakemberek véleménye is olvasható a történetek végén)
• érdekel, mit élt át a 38 szerző.     

    ( A plakát készítője : Kovács Evuska )

    Sokáig rémálmaim voltak az eset miatt, sokszor nem voltam képes jól reagálni, ha hasonló történetet hallottam másoktól. Zokogásba törtem ki, remegtem, féltem, hogy újra meg fog történni. Az önbizalmam és a másokba vetett bizalmam egészen megcsappant. 

                    ( 58. oldal, Amber Philip - Gyermekkorom sötét titka) 

        ( A kép forrása: Élő Irodalom- Élő Könyv)

     Általános iskolában alsó tagozaton nem kellene erőltetni csak ismertetni a kötelezőket. Hiszen 3.-4. osztályban olyan kötelezők vannak a gyerekek számára, mint például a Fekete Istvántól a Vuk vagy a Tüskevár. Magát az író munkásságát én meg sem kérdőjelezem. Viszont azt igen, hogy e kettő olvasmánynak miért kell kötelezőnek lennie egy gyermek számára?

     A Vukból bár mesefilm is lett, de egyáltalán nem tartom igazán mesének. Legalábbis gyerekként én nem bírtam sírás nélkül végignézni. Magával a rókák párbeszédével nincs semmi baj, hiszen nagyon tanulságos.Viszont a vadászat felbukkanása az egész történetet fájdalmassá teszi a számomra.

     Minden gyerek más lelkületű és érdeklődésű. Nem biztos, hogy akarja tudni azt, hogy a rókát, lelövik. Vagy, hogy egyáltalán érdekli az egész kisregény.

     Aztán ott a Tüskevár...Megint csak az okos tanulságos történetben megjelenik a vadászat is. Kell ez? Vagyis inkább úgy kérdezném, kell ez mindenkinek, és főképpen a 3.-4. osztályos tanulóknak?

      Jómagam az a gyerkőc voltam, aki ha azt hallotta hogy kötelező elolvasni valamit, akkor inkább el sem olvasta. Sőt! Javarészt kerülte, mint a pestist. 

       Így akar hát az oktatási rendszer olyan nebulókat kinevelni, akik szeretnek olvasni? Kötelező olvasmányok kényszerítésével? Célravezető-e ez? Én nem hinném. Olvasni bárki megtanulhat. Olvasásra tanítani könnyű egy gyereket. Olvasni szerető emberré viszont nehezebb nevelni. Hiszen figyelni kell arra, mi érdekli az adott növendéket. 

       Sokkal fontosabb megtalálni a gyermek érdeklődésének megfelelő könyvet. Ezáltal az olvasás megtanulása jóval könnyebb. Hiszen ha érdekeli az, amiről egy adott könyv szól, anélkül gyakorolja magától az olvasást, hogy az számára erőltetve lenne. 

      Illetve sokszor az is a probléma, hogy azt sem értik a diákok, amiről szól egy bizonyos mű. Ajánlott volna minden számukra kötelező kötet mellé egy külön kis kiadvány, amely magyarázza szótárszerűen a régi, vagy nem mindennapi kifejezéseket. Azért, hogy ne csak olvassanak, hanem élmény is legyen nekik a sorokkal szemezni, és a szókincsük úgyszintén gazdagodjon. Ezáltal pedig nemcsak olvasni fog meg tanulni a gyermek, hanem olvasni is fog szeretni, és igen jól kommunikáló felnőtté cseperedik majd a későbbiekben. 

   Hihetetlen rágondolni is arra, hogy ami most jelen és folyamatos, az egyszer csak fokozatos módon a múlttá lesz. Furcsa elmélázni azon, hogy lesz hogy mi is emlékként maradunk meg majd később emberekben. Vagy még úgy sem. Ijesztő az idea is, hogy ha nem írtunk könyvet, nem szerepeltünk filmben, és nem találtunk fel semmit, akkor lehet csak úgy elfogunk felejtődni egyszer az éterben. 

    Lássunk most a lelki szemeink előtt egy régi, üres, már mondhatni romos házat. Amit benőtt a gaz. Amiben bent, dohos szag van. Amire gyerekként azt mondtam volna, hogy régi illat...Halljuk a koros padló recsegését, az üvöltő csendet, érezzük bőrünkön a hideget. Lássunk a falon egy órát. Amin megállt az idő.

    Most gondoljunk arra, hogy az a ház mennyire rendezett, virágos kertű volt. A ház tele volt élettel. Finom virág illat az udvaron, bent az éppen sülő fánk illatfoszlánya terjengett. A szobában meleget lehetett érezni. A tévében ment a műsor. A macska mosdott a fotelban. Nagyszülők, szülők, unoka...Mind bent a házban. Az óra meg ketyegett a falon. A nagyszülők életének vége közeledett. A szülők idősödni kezdtek. A gyermek felnőtté cseperedni.

    Most pedig gondoljunk  arra, hogy az akkori gyermek unokái, az akkori szülők dédunokái, az akkori nagyszülők ükunokái mi vagyunk. Ugye, milyen messze érezzük már őket? Mit tudunk az ükszüleinkről? Ugye, hogy nagyon keveset, vagy szinte már semmit? Ahogyan az idő múlik, emberek halnak, születnek, úgy van aki elfelejtődik. Elmossa a múltat a jelen, meg a tervezett jövő. Vele együtt pedig személyeket, helyeket, eseményeket úgyszintén. 

   Mivé lesz hát az ember? Csonttá, porrá, mindenképp. Meg majd emlékké. Egy ideig biztosan emlékeznek mindenkire, aztán hirtelen vannak akik elfelejtődnek. Ennyi az élet. Egy elmúlt jelen. Azzá lesz az is, ami még most a jelenünk. 

                                      ( Néhány debreceni képeslapom a régi időkből ) 

       A mai interjúalanyom Aurora P. Hill írónő. Őt fogom arról faggatni, hogy hogyan kezdett el írni, illetve a könyvéről, a Csillagos ösvényenről is meg fogom kérdezni. Aki olvasta már a művét Aurorának, az azért olvasson tovább, aki pedig még nem, annak remélem, fel fogjuk kelteni az érdeklődését annyira, hogy ezen interjú után megteszi.

                                                                             Aurora P. Hill 

                                                                            Fotó: Németh- Csóka Adrienn

       Szia! Köszönöm, hogy interjút készíthetek veled és szánsz rám időt.

       Szia! Én köszönöm a lehetőséget! Örülök, hogy érdekel a munkásságom!

     Mivel is kezdhetném először, mint azzal a kérdéssel, hogy mikor kezdtél el először írni? Mi vezetett el az íráshoz? Magányosság, az irodalom szeretete, esetleg más, valamilyen életesemény? Van a családodban olyan személy, akitől esetleg írói vénát örökölhettél?

        Ha írói vénát nem is, az olvasás, a könyvek szeretete biztosan a szüleim mintájából fakad. Rengeteg kötet van a polcainkon, és már kisgyermekként megtanultam szépen bánni a könyvekkel.Az általános iskolában kinyílt a világ, és miután megtanultam olvasni, el is vesztem ebben az univerzumban. Minden alkalomra könyvet kaptam, akár akartam, akár nem, bár olyan soha nem volt, hogy ne akartam volna...

       Az íráshoz való érzékem már korán megnyilvánult, ugyanis kisujjból kiráztam a fogalmazásokat, a helyesírásra való odafigyelést, a helyes, szép, választékos kifejezéseket a kötelező olvasmányokból, a magyar és világirodalom nagyjaitól lestem el. Ezért alakult úgy, hogy az egyetemen is magyar szakos lettem. Rengeteget tanultam a nyelvünkről, az irodalmi múltunkról, az apró kulisszatitkok, a sokféle rokonnyelv ismerete csak színesebbé tette az egészet számomra.Végül magyar irodalom és nyelvtan szakos tanárként diplomáztam.

     Tizenhat éves voltam, amikor szándékosan könyvírás miatt ültem az íróasztalomhoz, és annyira belejöttem, hogy egymás után 8 kéziratot írtam a fiókomnak. Alapvetően visszahúzódó ember voltam akkoriban,a barátaim hamarabb megtaláltak a szobámban egy könyvvel, mint egy szórakozóhelyen vagy nagyobb társaságban. Az okot arra vezettem vissza, hogy egy akkor a tévében futó sorozat számomra elfogadhatatlanul ért véget, és saját gondolataim alapján átírtam. Egy fanfiction  volt az első regényem, amit azután már eredeti történetek követtek. A Csillagos ösvényen kézirata is ebben az időszakban született, 18 évet várt a fiókban.

     Volt vagy esetleg van-e példaképed az irodalomban?

      Magyar szakosként ez elég idevágó kérdés, de most passzolok. Nem tudok kiemelni senkit sem, aki miatt írni kezdtem, vagy a példájából tanulva elindultam volna ezen az úton. Ennek ellenére vannak írók, költők, akiktől szívesen olvasok. Petőfit, Adyt és József Attilát nagyon szeretem, illetve Lackfi János költészete is a lista tetején van nálam. Hosszabb művek terén nincs kedvencem, ez inkább spontán döntés, mit olvasok. Legutoljára az Egri csillagokat Gárdonyi Gézától.

      Mit gondolsz a mai kortárs irodalomról? Ki a kedvenced benne? Kitől olvasol a legszívesebben? 

       Mivel nemrég csöppentem bele az írásba, a kiadásba, ismeretlen nevek és arcok jöttek velem szembe. Úgy döntöttem, szépen sorban végigveszek mindenkit és megpróbálom elhelyezni magam köztük. A mai magyar szerzők valami fantasztikusan széles és változatos palettát nyújtanak az olvasó felé. Leginkább a fantasy felé hajlok, de olvastam már sci-fit vagy utópisztikus történetet is. Egyelőre nincs kedvencem, mindenki ugyanonnan indul nálam.

        Ha már olvasásról és kedvenc könyvekről kérdezlek, akkor nem mehetünk el a saját Csillagos ösvényen című könyved mellett sem. Most kérdezgethetném, hogy ugyan miről szól, de igyekezzünk inkább körülírni, hisz akik még nem olvasták, azoknak csak hadd legyen egy igazi újdonság a köteted. Szóval, ez egy friss  2021-es magánkiadás. Kiknek ajánlanád  korosztály, illetve érdeklődés szerint? Egyáltalán te hogyan határoznád  meg a saját írásodat? Mik voltak a visszajelzések az olvasóid körében?

        A Csillagos ösvényen  egy regénysorozat első kötete, amire az alcím a Serbeniai  Krónikák I. Könyve is utal. Négy részt tervezek, ebből a második könyv kézirata kész, a harmadikon pedig most dolgozom.Nem kerestem fel vele egyetlen kiadót sem, szóval senki nem dobta vissza azért, mert rossz lenne. Ahogy látom, kifejezetten jól fogadják a történetet az olvasók, és a magánkiadás ténye sem rettenti el őket.

       Az egyetlen dolog, amit biztosan kijelenthetek, hogy a történet 14 éven felülieknek szól. Hiába a csinos nőalak a borítón, ez nem egy mézesmázos, csip-csup, lányregény. Vannak benne kemény jelenetek, trágár beszéd, folyik a vér, de mindennek ellenére a történet nem megy el ebbe az irányba. Az érzelmek, a humor, a barátság vagy a mindennapi élet átszövik a cselekményt. A regény részein átfutó háttérüzenet pedig el fogja gondolkodtatni az olvasókat.

      A műfaja fantasy, ami a hősi, epikus és urban elemeket  ötvözi. Nem szerettem volna a klasszikus fantasyt példaként venni, ezért a könyvekben nem lesznek sárkányok, varázslók, vérfarkasok, vagy vámpírok. Egy csillaguniverzumban játszódik a történet, és az első kötetben Serbenián töltjük el a legtöbb időt. Mindent a főszereplő, Gabriela szemén keresztül látunk, aki egyik pillanatról a másikra szembesül a ténnyel, hogy a Földön kívül létezik élet máshol, és az nem is annyira különbözik az általunk ismert világtól. Egy Aslios nevű fiú segíti át az első nehézségeken, kezdve azzal, hogy rögtön a történet elején megmenti a lányt egy rablóbanda támadásától, és magával viszi őt Serbeniára. 

       Gabrielának sok tanulnivalója lesz az új helyen, ami kicsit a középkori lovagregényekre hajaz, ám olyan csavarokat építettem a történetbe, ami nem engedi meg az olvasónak, hogy teljesen beleképzelje magát egy ilyen világba. A lány modern felfogása és Serbenia lassabb, természetközpontú életvitele sok érdekes jelenetet szül, és a legnehezebb feladat az volt, hogy ezt az olvasóknak átadjam. Sokszor megálltam szituációnál, hogy ha mondjuk, egyszer csak a semmiből felbukkan előttem valaki, azt hogyan viselném.

      A visszajelzések nagyon fontosak a számomra. Mivel ez az első kiadott regényem, minden kritika, hozzászólás, megjegyzés engem alakít. Tanulok abból, amit az olvasóktól visszahallok, és sokat tűnődöm némelyik visszajelzésen. Ahogy a helyzet kinéz, nem tudom elég hamar kiadni a második kötetet,már tegnap is késő lett volna. Akik eddig olvasták, szinte követelik a folytatást. Úgy gondolom, inkább a női olvasóknak fog tetszeni a történet, de nem tudok egy bizonyos korosztályra korlátozódni. Az eddigi legfiatalabb olvasóm 17 éves, a legidősebb pedig 81. Már akiről tudom hogy hány éves. Elég széles a kör.

      Van kedvenc karaktered a történetedben? Esetleg kedvenc idézeted, ami sokatmondó lehet bárki számára?

        A kedvenc karakterem Aslios, aki Gabriela mellett a másik főbb karakter lesz a regénysorozatban. Őt valahogy azonnal elhelyeztem a történetben, nem igazán kellett ide-oda rakosgatnom, hol mutatna jól, egyszerűen tudom, mit szeretnék belőle kihozni, hova jutok vele a végére. Nagyon jó karakter.

        Gabriela főszereplőként jó választás volt. Elég érzelmes ahhoz, hogy a legkisebb történésekre is olyan reakciót adjon, ami a mi modern világunkban is megtörténhetne. Jó humora van, remek barát, és bár néha úgy tűnik, hogy gyenge, a valóságban ez nem így van. Valahogy úgy vagyok vele, hogy minden szereplőmet szeretem. Ha akadna olyan, akit nem bírok, akkor nem lenne benne a regényben. Még a gonoszokat is kedvelem, van egyfajta varázs körülöttük.

         Amíg a könyv megjelenésére vártunk, minden nap megosztottam egy idézetet a regényből. Ebből választottam ki az egyik ütősebbet.

         ,, Inkább legyél hálás, hogy jöttem az első szóra, te tökfej! - A lány is dühbe gurult. - Amíg tudatlanul feküdtem, ti kirándulást szerveztetek valami veszélyes helyre, és egy lótól kell megtudnom, hogy mindegyikőtöket bekaszniztak. Szerinted én nem lehetek mérges rátok? "

                                                        A Csillagos ösvényen című könyv

                             Borító: Bánki Szilvia

       Ha már  az idézeteknél tartunk. Van olyan olyan idézet, mottód, ami végig segített téged az eddigi utadon?

             Az írói oldalamon szinte az indulás utáni első napokon bevezettem a hétindító motivációs posztot, ami minden hétfőn reggel kikerül az oldalra, ezzel is biztatva a tagokat, hogy tegyenek meg mindent az álmaikért, mert nincs holnap, nincs mire várni. Szeretem keresgetni ezeket a mondásokat, így most is hoztam hármat, ami tükrözi az íráshoz, a könyveimhez fűződő hozzáállásomat. 

             ,,Az eső egyetlen cseppel kezdődik."

               /Manal Al-Sharif/

 

              ,, Az élet az erőfeszítéseket díjazza, nem pedig a kifogásokat."

                 /Andrew Matthews/

                 

                ,, Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót."

                   /Milton Bene/

                Köszönöm a beszélgetést, és engedelmeddel linkelném az oldaladat, és az ott található betekintőt a könyvedbe. Ha persze szabad. További jó írást és egészséget kívánok neked! 

                 Én köszönöm a beszélgetést! Természetesen! Örülök,ha az olvasók lehetőséget kapnak rá, hogy megismerjenek engem vagy a regényt. Sok-sok interjúalanyt kívánok a jövőben! 

              Aurora P. Hill Facebookos oldala itt található: facebook.com/auroraphill

    Úgy válik el az ember a szerelmétől, mint ujj a kéztől. Fájdalmasan, nehezen, és lelki értelemben véresen is. Hisz vérzik a lélek, s a lélek vére, könnycseppekben tör majd elő. A szakítás a szerető szívnek olyan, mint kézről az ujjnak a levágása. Iszonyatosan fájdalmas. Lehet érzésteleníteni a műveletet, de csak ideig- óráig. (Jöhet az alkohol, nyugtató... ) A hiánya megfog maradni. Végleg. Csak idővel a fájdalom enyhül, a csonk hegesedik. S ha készen áll a kéz, lehet pótolni a hiányt. S hogy jobb lesz-e az új ujj mint a régi? Azt előre nem is tudni, majd a mindennapok megmutatják. Lehet az is, egy pótlás sem lesz olyan, mint az az eredeti és örökké megfog bennünk maradni a vágy a régi ujjunkra...

    Ahol két embernél több ember összeverődik, ott előbb vagy utóbb nagy eséllyel megszületik a pletyka. Netán azért mert vannak rosszindulatú személyek abban a körben, vagy csupán azaz oka, hogy túl fantáziadúsak. Bárhogyan is legyen, a pletyka mérgezően fog hatni egy adott kapcsolatra.  

    Létezik az a vicc, ami arról szól, hogy a néma elmondja a süketnek, hogy a vak látta a bénát szaladni. Na, most a való életben hasonlóképpen működik ez. Csak itt legtöbbször nem nevetés lesz a vége, hanem bosszankodás.

    A szóbeszédet legtöbbször rosszmájú és szépen mondva, kreatív alakok indítják el. Az arra vevők meg sok esetben három kategóriába tartoznak. Léteznek az unatkozók, akiknek mindegy ki vagy mi a téma, csak legyen műsor. Vannak a gonoszkodók, akiknek az élete sok esetben nem jól alakul, így másokét is igyekeznek megkeseríteni. Ha kell mendemondákkal. Na, meg megemlítendőek azok, akikben a genetika túltolta rendesen a fantáziát. 

    Akiknél  ez komoly hallgatóságra talál, azok pedig a kavarógépek, naivak, esetleg buta  egyének. 

    Akiben van elegendő jóság, akinek van élete, az nem indít útjára pletykákat. Azok az embertársaink pedig akik  tapasztaltak, okosak, és nemcsak kutyulni akarják a büdöset, azok pedig meg sem hallgatják a pletykaszagú sztorikat.